top of page
  • andraspetruska

Start Me Up - Rock and Rollból a segítő szakmába



Volt egy másik álmom...


Amire gyerekkorom óta vágytam, azt 30 éves koromra elértem: az ország legjelentősebb színpadain énekelhettem rengeteg ember szeretetével kísért dalaimat, amiket olykor még a nagyobb rádiók is játszottak. Azon az úton haladtam, amit egészen kiskorom óta jártam.

Közben egyre kíváncsibbá váltam, mit látok, ha körülnézek. Mi rejlik a kitaposott úton túl? Milyen öröm, kihívás és tudás várhat még rám? A harmadik X-et betöltve elhatároztam, hogy a következő évtizedben ráállok egy másik lábra is, amiben máshogy, mégis hasonló kreativitással dolgozhatok!


Dalszerzőként a legfőbb inspirációt mindig is az emberi érzések, kapcsolatok, a célok és vágyak eléréséhez vezető út feltérképezése jelentette. A zenei fejlődésben – legyen szó produceri, oktatói tevékenységről vagy a saját képességeim erősítéséről – jó ideje az önismereti módszerekre helyezem a hangsúlyt. Hiszen amikor az eszközök rendelkezésre állnak, a tudásanyag pedig elérhető, a legfőbb kérdés az, hogyan élünk a megszerzett tudással. Milyen módon tudjuk elérni, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, gátlás és visszahúzó erők nélkül?


Természetesen nem létezik egyetlen, konkrét válasz ezekre a kérdésekre, hiszen minden egyes ember története más és más, különböző élmények különböző súllyal bírnak befolyással, miként működik a személyiségünk. Ezekre a történetekre, különbözőségekre és súlyokra szeretek tinédzserkorom óta hangolódni. Hosszú, mély beszélgetések, melyek során előbb-utóbb megcsillan a megoldás fénye a tekintetekben.


E hatásoknak köszönhetően került látóterembe az önismereti és segítői módszerek professzionális kitanulásának és az általuk való segítségnyújtásnak igénye. 2020-ban Sämling Solution Consulting Kft. Coach-képzését végeztem el, 2021-től pedig az Aktív Transz NLP Hungária képzésén NLP Practitionerként végeztem. Jelenleg ugyanitt a Master fokozatot tanulom.


Boldog vagyok ezzel a kibővült repertoárral, hiszen inspiráló új utazásra indulok! Hátamon természetesen továbbra is ott van a gitár, zsebemben pedig a koncertekkel teli naptár, és most végre a szürke hétköznapok is megtelnek színnel! Kreatív eszközökkel és elkötelezett szándékkal indulok az emberi életek kisebb-nagyobb gubancainak kisimítására, magánéleti vagy munkahelyi elakadások feloldására, a célok elérésének segítésére, vagy akár feltörekvő művészpalánták támogatására.

Ki tudja, lehet, hogy ezután nem csak a színpadon találkozom majd Veled?




„Spread out the oil, the gasoline I walk smooth, ride in a mean, mean machine”

(Jagger – Richards)

bottom of page