top of page
  • andraspetruska

Unstoppable - Milyen egy sikeres coaching folyamat?


Néhány évvel ezelőtt volt egy sérülésem, ínhüvelygyulladás alakult ki a bal kezemben. Éppen indultam volna egy szóló akusztikus gitáros turnéra, de az szóba sem jöhetett, hogy gitározzak. Végül is egy zongorista kíséretével léptem fel, és az új helyzet az egyik legemlékezetesebb koncertélményeimet szülte. (De ez már egy másik történet – ez inkább az átkeretezés módszeréhez kapcsolódhat coachingban.)


Az én történetem: Petruska és az ínhüvelygyulladás

Az ínhüvelygyulladás a megerőltetéstől alakul ki, leginkább a nem megfelelő testhasználattól. Így ahhoz, hogy a kezem visszanyerje a régi formáját, meg kellett tanulnom zsigeri szinten helyesen használni, görcsös beidegződésektől mentesen, ellazítva.


Az első lépés az ún. Kovács-módszerrel való munka volt, léggömbbel végeztem gyengéd, kímélő gyakorlatokat. Néhány hét gyakorlást követően már kezembe vehettem a gitárt, de csak néhány egyszerű, bemelegítő mozdulatot végeztem el rajta. Majd további néhány hét után végre eljutottam az öröm-részhez is: dalokat is le tudtam játszani.


Az öröm-rész eléréséhez minden egyes alkalommal ugyanaz az út vezetett: léggömbös gyakorlatok, hangszeres bemelegítő gyakorlatok, és aztán, ha kellően kilazultak az ízületeim, jöhetett a zenélés maga. Ahogy telt az idő, egyre könnyebben és gyorsabban jutottam el ebbe az állapotba. Volt, hogy a testem már annyira megtanulta ezt az ellazult állapotot, hogy reggel felkelve játszi könnyedséggel tudtam zenélni. Aztán volt olyan is, hogy csak azt hittem, hogy ennyire laza vagyok, és könnyedség helyett a fájdalommal kellett újra találkoznom.

Ilyenkor mindig visszatértem a Kovács-módszerhez és a hangszeres bemelegítő gyakorlatokhoz, s hamarosan újra jól lettem. Lett egy megküzdési stratégiám a fájdalommal szemben.


És ez így működik azóta is. A kezem meggyógyult, és sok olyan dolog lejátszására vált képessé, ami korábban nehézséget jelentett. Van, hogy úgy kelek, hogy azonnal fejest ugrok a gitározásba, és van, hogy megfontoltabb vagyok. Nem kell megjelennie a fájdalomnak, hogy megérezzem, az adott pillanatban milyen mértékben van szükségem bemelegítésre és az emlékeztető gyakorlatok elvégzésére.


Miért írom le mindezt? Azért, mert


A sikeres coaching-folyamat pontosan ugyanilyen.


A problémád, legyen az krízis vagy valamilyen cél elérése, nem változik meg csettintésre, nincs rá varázsige vagy bájital. Azonban a folyamat során felfedezheted, tudatosíthatod a megoldáshoz szükséges erőforrásaidat, képességeidet, egyúttal újakra is szert tehetsz.


Legyen szó viselkedésről, érzelmi reakciókról, kommunikációs eszközökről stb., az újonnan megszerzett erőforrások készségszintű alkalmazásához időre és gyakorlásra van szükség. És ahogyan egyre gyakorlottabbá válsz, úgy veszed egyre könnyebben az akadályokat, úgy válik egyre járhatóbbá a célhoz vezető út. És abban biztos lehetsz, ha ezen az úton elindulsz, el is érsz valamit.


Nagy valószínűséggel még egy dologban biztos lehetsz: ha egyszer elmúlt a problémád, még visszajöhet. Azonban ne feledd, hogy most már előbbről indulsz. Hiszen nem csupán gazdag megküzdési repertoárral rendelkezel a problémával szemben, hanem táplál a sikerélmény is, hogy egyszer már megküzdöttél vele. Minden további erőfeszítés egyre könnyebb lesz az előzőnél, és növeli a tapasztalatodat, míg egyszer csak a probléma már nem probléma többet.


És ki tudja? Talán egy napon úgy ébredsz, hogy rögtön az öröm-részbe vetheted bele magad.




I'm so powerful I don't need batteries to play I'm so confident Yeah, I'm unstoppable today

(Sia Furler – Chris Braide)

Commentaires


bottom of page